Főoldal
Hétvégi ismeretterjesztő összejövetel
David Brin Csillagdagály című regényének szereplői között az idegen lények és emberek mellett találunk két érdekes fajt: csimpánzokat és delfineket. Ne gondoljunk itt Csitára és Flipperre, hanem intelligens lényekre, akik saját döntéseket hoznak és komoly, felelősségteljes munkát végeznek. Az intelligenciájukra az emberek révén tettek szert, akik felemelték őket – így nevezi az író a potenciálisan intelligens fajok értelmi képességeinek növelését.
- Írta: Super User
- Találatok: 4598
Hétvégi ismeretterjesztő összejövetel
Már csak 131-et kell aludni a múlt század egyik legfontosabb eseményének 50. évfordulójáig (igazság szerint programozóknak csak kettőt, esetleg hármat). 1969 július 19-én hagyta először lábnyomát ember a Holdon. Neil Armstrong híres mondata bekerült az összes történelemkönyvbe, de például ki tudná megmondani, hogy mit mondott az Apollo-12 parancsnoka, Pete Conrad, mikor égi kísérőnk felszínére lépett?
- Írta: Super User
- Találatok: 4909
Hétvégi ismeretterjesztő összejövetel
2681 – Ez nem a galaktikus küldöttek második eljövetelének évszáma (az első 2097-ben lesz). A Kepler űrtávcső jobblétre szenderült, illetve kifogyott az üzemanyaga, így megszakították vele a kapcsolatot. Majdnem 10 éves pályafutása során a fent említett számú exobolygót vadászott le, ez a szám még növekedhet az adatok kiértékelése során. Csillagászberkekben további 3000 jelöltről hallani, közülük még jó néhányról beigazolódhat, hogy tényleg bolygók.
- Írta: Super User
- Találatok: 5697
Hétvégi ismeretterjesztő összejövetel
Tehénhús pecsenyét sziúld meg, verd meg erősen az késnek az fokával, fonnyazd meg az rostélyon, úgy, hogy fél sülésben legyen. Szalonnát metélj meg egy serpenyőben, olvazd meg, hánnyad abbam az zsirban az vetreczet, rántsd meg benne. Mikor fel akarod adni, borsold meg kicsenynet, ha az urad szereti, de annélkül is jó.
Ez itt egy recept egy 1893-as szakácskönyvből. A lényege a dolognak az, hogy ez annak a leírása, hogyan készítsünk egy darab marhahúsból valami ételt, vagyis egy algoritmus.
- Írta: Super User
- Találatok: 6687