David Brin Csillagdagály című regényének szereplői között az idegen lények és emberek mellett találunk két érdekes fajt: csimpánzokat és delfineket. Ne gondoljunk itt Csitára és Flipperre, hanem intelligens lényekre, akik saját döntéseket hoznak és komoly, felelősségteljes munkát végeznek. Az intelligenciájukra az emberek révén tettek szert, akik felemelték őket – így nevezi az író a potenciálisan intelligens fajok értelmi képességeinek növelését.
A könyvet mindenképpen érdemes elolvasni, még akkor is, ha a kiadó valamilyen homályos indokból az író Uplift Universe könyvsorozatát a második résznél kezdte kiadni magyarul, és a többi részt soha nem is adta ki.
A könyv legérdekesebb része, az állatok felemelése mindenesetre érdekes téma, megér egy komolyabb utána gondolkodást. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a könyvhöz hasonlóan intelligens állatok (tulajdonképpen nevezhetjük őket állatoknak?) segítenek nekünk, sőt akár egyenrangúként együtt dolgoznak velünk. Vagy háborúznak. Erre valószínűleg nem vagyunk felkészülve, az emberek jó részét a mesterséges intelligencia lehetősége is megrémíti, hát még a rásegített természetes?
Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy az ilyen felemelési folyamat csak génmódósítás útján lehetséges, hacsak nem szánunk rá a dologra néhány százezer évet. Ez pedig már most is parázs etikai viták forrása, ugyanis nem létezik világméretű szabályozás, Kínában pl. gyakorlatilag mindent szabad. Lehet, hogy a tehetősebbek nemsokára tömegesen fognak Kínába utazni, létrehozva, majd fellendítve az ottani dizájnerbaba-piacot. További kérdés ezzel kapcsolatban, hogy milyen lesz az európai szülők Kínában tervezett és született szőke, kékszemű és atlétatermetű Einsteinjeinek jogviszonya hazahozataluk után, tekintve, hogy itthon meg sem foganhatnának?
Vagy vegyük azt az esetet, hogy az egész világon elfogadottá válik a gyermekek paramétereinek születés előtti beállítása (lelki szemeim előtt óriási, sokcsatornás keverőpultok lebegnek a nőgyógyászok és szülőorvosok rendelőiben), de csak a gazdagok engedhetik meg maguknak ezt a flancot. Könnyen lehet, hogy kialakul majd egy „szuperemberekből” álló elit, akik erősebbek, egészségesebbek és okosabbak lesznek, mint a többi, nem génmódosított ember. A határ a csillagos ég.
Mindeközben a Földön eddig ismert egyedüli természetes intelligencia sem ül azonban a babérjain, idén áprilisban a csillagászok lefényképeztek egy fekete lyukat. Hogy pontosabbak legyünk, nem is annyira fényképről van szó, hanem egy bonyolult képalkotási módszerrel létrehozott felvételről, melyet a Föld különböző részein elhelyezett rádiótávcsövek segítségével hoztak világra. A fekete lyuk az M87 galaxis magjában található, 55 millió fényévre tőlünk. A fekete lyuk combos kis jószág, tömege 6,5 milliárd naptömeg, több mint 1500-szor nagyobb, mint a mi galaxisunk fekete lyukának tömege.
Fekete lyukat ugyan nem tudunk prezentálni, de legalább egy előadás formájában közelebb hozzuk a témát egyesületünk következő hétvégi összejövetelén, melyet május 10-e és május 12-e között rendezünk Kovácspusztán, Ekecs mellett. A részvételi díj tagoknak 6€, diákoknak 7€, nem tagoknak pedig 8€ naponta. Az étkezés individuális, szombati pizzarendelés játszik, szokás szerint. Jelentkezni lehet a mailcímen.
A program:
A program a következő lesz (még jön hozzá több is, csekkoljátok rendszeresen):
Előadó | Cím | Időpont |
Ollé Hajnalka |
Ködkamra kísérlet bemutatása Atomfizika házibarkács eszközökkel. A múltkor nem sikerült, most újra nekifutunk :) - A nagy érdeklődésre és várakozásra való tekintettel mély szomorúsággal közöljük, hogy a szerdai államünnep miatt a szárazjég-beszállítás konitinuumában bekövetkező lokális inhomogenitás következében a kísérletet egy másik időpontra kell áthelyeznünk. |
Péntek este |
Nagy Sándor |
Az állatok felemelése (Péntek esti dumaparti) Esti dumapartink során körüljárjuk az intelligens állatok léthrehozásának érdekfeszítő és megosztó témáját. |
Péntek este |
Tonkó Péter |
Hogyan fotózzunk fekete lyukat? A közelmúlt szenzációs csillagászati bejelentése volt egy fekete lyukról készült felvétel bemutatása. Előadásunkban ennek a felvételnek az elkészítéséről lesz szó. |
Szombat délelőtt |
Nagy Sándor |
A csillagászat legújabb eredményei |
Szombat délután |