Corvus 2024 észlelőtábor

2024. augusztus 3.-augusztus 9.

kockaA hétvégi összejövetel emarad, sajnos nem tudjuk megtartani!

 

Emlékszem arra, mikor volt a kezemben először bűvös kocka. Korábban már persze láttam képen, újságokban, felkapott, divatos dolognak számított – tőlünk keltebbre és nyugatabbra (értsd: Japán és Nyugat-Európa). Füzeteket rajzoltam tele vázlatokkal, találgatván, hogy működik a kocka, kimillió különféle ötlete agyaltam ki.

Az egyik osztálytársamé volt a kocka, akinek a szülei fóliázók* voltak, így még azt is megengedhette magának, hogy Star Wars képregénye is legyen, tehát abszolút királynak számított.

Az egyik alkalommal, mikor elkértem tőle, lopva szétszedtem a kockát, és rájöttem, hogy vannak zseniális emberek a Földön, és hogy mi a különbség köztük és egy 10 éves gyerek között.

Végül is lett saját kockám, ugyanis egy magyarországi cég alkalmazottai dolgoztak Bősön, ők hoztak magukkal mindenféle, nálunk nem kapható holmit. A kockát 100 koronárért adták, ami sajnos túlságosan is megviselte volna a családi költségvetésünket, még akkor is, ha beszámítottuk volna a megtakarított pénzecskémet (kb. 6 korona ?). Egy napon viszont az egyik ismerősöm egy húszasért eladásra kínálta a kockáját, amit szétszedett, és nem tudott összerakni. Ez már anyámnak is belefért, a teljes vagyonom ráment, de egy zacskó kockaalkatrész boldog tulajdonosa lettem.

Pillanatok alatt összeraktam és belevetettem magam a rejtély megfejtésébe. Akkor már olvastam valahol, hogy 43 252 003 274 489 856 000 különféle variációja van a kockának, és azt is, hogy ezt maximum 17 forgatással elő lehet adni (a helyes szám 20, 2010-ben bizonyították). Gondoltam, megkeresem, melyik az a 17. Valójában egy algoritmust kerestem, még ha néven nevezni nem is tudtam – magát a kifejezést csak négy évvel később, a gimiben hallottam először. Persze nem sikerült. A kockát ugyan sikerült kiraknom, de távolról sem a legjobb algoritmussal, 36 másodperc volt a legjobb időm, ez is csak egyszer, és ebben jó része volt a szerencsés keverésnek is. Az első Guiness-bajnokságon 38 másodperc volt a legjobb idő, az első világbajnokságon 1982-ben 22,95 másodperc volt a rekord. A mostani világcsúcs 3,47 másodperc, egy Yusheng Du nevű higanykezű illető tartja – ő már közel lehet a 20 forgatáshoz.

Ekkortájt találkoztam az amatőrcsillagászattal, kicsit később a programozással, felsőbb matematikával, kvantummechanikával, és még sorolhatnám. Egy dolog viszont megmaradt: az érdeklődés a világ dolgai iránt.

Ez az érdeklődés ösztökél rajtam kívül még néhány hasonszőrű egyént, hogy hirdesse az igét és minél több emberhez juttassa el az ismereteket. Szeptember 24-én is így teszünk, ismeretterjesztő hétvégi összejövetelt szervezünk a Corvus Csillagászati Egyesület égisze alatt. Az összejövetel 24-én pénteken este kezdődik és vasárnap délelőtt ér véget. A részvételi díj egyesületi tagoknak 12€, diákoknak 13€, nem tagoknak pedig 14€ éjszakánként. Az étkezés individuális, lehet pizzát rendelni, van lehetőség főzőcskézésre is. A helyszín már ismert Kovácspuszta, ahol már jó ideje jövögetünk össze.

Fontos!

Mivel a COVIDdal kapcsolatos rendeletek még mindig érvényben vannak, most is kötelező a résztvevők számára a teljes védettség, vagyis:

  • Komplett oltás - ha kétrészes, akkor a második oltás után eltelt legalább 14 nap, ha egyrészes, akkor 21 nap az oltás után
  • Negatív PCR teszt, maximum 72 órás
  • Negatív antigén teszt, maximum 48 órás
  • Igazolás a COVID legyőzéséről, maximum 180 napon belül

Emellett hozzátok magatokkal kitöltve a már ismert nyilatkozatot is, innen letölthetitek: Nyilatkozat.pdf

Ha a járványhelyzet nagyon megromalana, akkor átgondoljuk az akció biztonságos megtartásának lehetőségét.

Sunes

 

asimovA program a következő lesz: 

A szokásos péntek esti dumapartival kezdünk, amely most különleges lesz: Megnézzük az aznap induló Alapítvány sorozat első részét, utána jól kivesézzük ?. Asimovról viszont annyit tudni kell, hogy az élete során megírt több, mint 200 könyv jelentős hányada ismeretterjesztő, ezért őt is a fentebb említett haszonszőrű kategóriába sorolhatjuk. Ebből következik, hogy a sorozatot lehet szidni, Asimovot pedig nem illik (nincs is nagyon miért).

 

A teljes program táblázatba szedve:

Dátum, időpont

Előadó

Cím

2021. 9. 24. péntek este

 

Péntek esti dumaparti

FoundationAz Alapítvány első részének megtekintése, utána beszélgetés a filmről, Asimov világáról és egyéb érdekes dolgokról

 

2021. 9. 25. szombat

délelőtt

Tonkó Péter

 

 

 

 

Optikai elemek hibái

optika A gyakorló amatőrcsillagász tudja, hogy az objektívek és egyéb csillagászbizgentyűk ára a csillagos eget súrolja. Felülről. Ennyi pénzért elvárná az ember, hogy tökéletes holmit kap, ámde ez koránt sincs így.

2021. 9. 25. szombat

délután

Édes Lili

Az univerzum tágulása

universeAz univerzum tágulása már idestova 100 éve ismert tény. Vajon tudunk már róla mindent? Az előadás megpróbálja közelebb hozni a témát a hallgatósághoz, az alapfokúnál kicsit mélyebb betekintést adva.

  

*Olyan egyének, akik jelentős energiát fektetnek zölségfélék nagy mennyiségben való előállítására, hogy ezeket értékesítvén anayagi előnyökre tegyenek szert.