Figyelem! Az összjövetel időpontja megváltozott, az új időpont május 26-28.
Baj van a világunkkal. Lassan az ember már egy jó pohár vizet sem ihat meg nyugodtan, mert ha kinyitja a csapot, akkor víz helyett onnan is a ChatGPT és hasonszőrű társai folynak szépen kifele.
A mesterséges intelligencia kilóra veszi meg a világot, és mi csak ülünk a babérjainkon, mint a béka a lassan melegedő fazék vízben. Elon Musk barátunk is megjegyzi hébe-hóba, hogy óvakodjunk az MI-től, mert lesz nekünk jaj, de közben gőzerővel építi intelligens robotját, az önvezető autóiról és rakétáiról nem is beszélve.
Lehetne most internethosszában vitatkozni, mit hoz nekünk a mesterséges intelligencia, lehetne érvelni pro és kontra, de tegyük most félre egy kicsit a képalkotó mesterséges intelligenciák témáját, és inkább foglalkozzunk a természetes intelligencia képalkotó lehetőségeivel.
A képzőművészet kezdeteit térben valahova a spanyolországi Altxerri B régészeti helyszínre, időben pedig 40 ezer évvel a múltba tehetjük. Némi elhanyagolható fejlődési fázist követően megjelent a számítógépes képalkotás a képzőművészetekben, majd egyre nagyobb szerepet kapott. Az első számítógépes grafikák még az oszcilloszkópok képernyőin jelentek meg (itt kell hozzátennünk, hogy a számítógépes szakemberek fejének és egy kocka alakjának a minimális eltérését mi sem mutatja jobban, mint az, hogy már erre is készítettek játékprogramot - https://www.youtube.com/watch?v=DABSRdpePr0), majd a technika fejlődésével a számítógépes grafika rohamos fejlődésnek indult, hogy a Marvel-hősök kalandjainak mozgóképes krónikáiban csúcsosodjon ki.
Itt kell említést tennünk arról is, hogy a képzőművészek manapság nagymértékben ötvözik a hagyományos és digitális technikákat, pl. mikor a kézzel rajzolt vázlatot Photoshopban fejezik be. Legyen szó viszont digitális vagy hagyományos képzőművészetről, van egy közös dolog közte és a csillagos ég között: mindkettő fotonok útján adja át az információt.
A csillagászok, legyen szó bár az amatőr vagy a profi alfajról (habár mostanság a határ elmosódni látszik, amatőrcsillagászok exobolygókat keresnek, brutális felvételeket készítenek bolygókról, üstökösökről vagy mély-ég objektumokról), tetemes mennyiségű fotont konzumálnak éjszakai észleléseik közben. Hogy ez ne csak ösztönszerűen történjen, nem árt, ha a csillagászember tisztában van legalább a fotongyűjtés alapjaival. A rendelkezésre álló töméntelen információból lefölöztük a lényeget, és ezt önzetlenül az érdeklődő közönség rendelkezésére bocsátjuk következő hétvégi összejövetelünkön.
Azoknak, akik forrón szeretik a dolgokat, említenék még egy fotonforrást, ami a csillagokhoz hasonlóan magas hőmérsékleten emittálja a nyughatatlan részecskéket, ez a plazma. Mostanság egyre nagyobb sikerrel állítunk elő plazmát kies bolygónkon is, azzal a nem titkolt céllal, hogy tartós energiaforrásra tehessünk szert. Erről a témáról is lesz szó a fentebb említett összejövetelen, hogy kellően eklektikussá tegyük a programot.
A mostanra már sokat emlegetett összejövetelt 2023. május 26-a és 28-a között rendezzük szokott helyünkön, Kovácspusztán. Május 26-án, pénteken este 7 óra magasságában kezdünk, az akció vasárnap délelőtt ér véget. A részvételi díj tagoknak 12€, diákoknak 13€, nem tagoknak 14€ éjszakánként, ott nem alvás esetén pedig 5€ a napidíj. Jelentkezni lehet a mailcímen.
Az étkezést mindenki maga oldja meg, van lehetőség pizza rendelésre, valamint saját étel készítésére is.
Sunes
Az összejövetel programja a következő lesz:
Dátum, időpont |
Előadó |
Cím |
2023. 5. 26. péntek este |
Nagy Sándor |
Gépzőművészet Péntek esti dumaparti a számítógépes grafika történetéről, jelenéröl és jövőjéről |
2023. 5. 27. szombat délután |
Nagy Sándor |
A csillagászat legújabb eredményei Lábujjhegyen állva belesünk a csillagászati kutatások boszorkánykonyhájának kulcslyukán |
2023. 5. 27. szombat délután | Tonkó Péter | Optika a csillagászatban Bevezető jellegű előadás arról, hogy amikor belenézünk egy távcsőbe mi is történik pontosan a fénnyel amíg az átmegy a műszeren és a retinánkon landol, mennyire és hogyan befolyásolja azt az optika minősége, és a fizika törvényei a legjobb barátunk, vagy a legnagyobb ellenségünk? |
2023. 5. 27. szombat délután | Jávorka Ágoston |
A Starship startja A SpaceX grandiózus kísérletének összefoglalója |
2023. 5. 27. szombat délután |
Édes Lili |
Fúziós plazma összeomlásának szimulációja A népesség energiaigényének növekedésével egyre hangsúlyosabb probléma a fenntartható energiatermelés kivitelezése. A fúziós atomerőműveknek nagy szerepe lehet ebben, hiszen ezek az erőművek lehetnek a leginkább környezetkímélő energiaforrások a jövőben. Bár az fúzió elméletének alapjait már 70 éve lefektették, még mindig évtizedekre vagyunk az első működő reaktortól. A fúziós plazmában még mindig találnak új, ismeretlen eredetű jelenségeket, melyek megfejtésében és leírásában nagy segítséget adhat a plazma szimulációja. |
2023. 5. 27. szombat délután |
Jávorka Ágoston |
A megújuló energia buktatói Manapság szinte mindenki a megújuló energia segítségével akarja sütögetni a pecsenyéjét. Előadásunkban megvizsgáljuk, hogy mennyire fenékig tejföl ez a mézesbödön
Az előadás a múltkor elmaradt heveny esti észlelések miatt, most pótoljuk.
|