Jó hírem van: nemsokára lehet majd kapni édes-savanyú csirkét a Marson. Nemrég leszállt ugyanis a kínaiak leszállóegysége egy marsjáróval a hátán. Ahogy az ő tempójukat ismerem, pár éven belül nyit az első kínai büfé. Ha ez valakit esetleg elszomorítana, mármint, hogy annyi a tudománynak, megnyugtatásul közlöm, hogy az amerikaiak már öt marsjárót küldtek a vörös bolygóra, ennek ellenére még mindig nincs hot-dog árus stand a Marson, habár Elon Musk szerint 5 év múlva már lenne rá igény… (lásd még: https://www.youtube.com/watch?v=eTWqCllw_SM)
Sok más is történt a tavalyi tábor óta eltelt egy év alatt, észleltünk fekete lyuk-neutroncsillag összeolvadást, nóva jelent meg a Cassiopeiában, volt egy gyűrűs napfogyatkozás, helikopter röpdös a Marson, idősödő millárdosok Elon Muskosat játszanak, hogy csak az elmúlt néhány hónapot említsem. Volt részünk tesztelésben, kijárási tilalomban, oltásra várakozásban és hasonló nyalánk dolgokban. Most úgy néz ki, hogy egy kis lélegzethez jutunk, a javuló statisztikák jóvoltából.
Ezen felbuzdulván, és persze azért is, mert már régen találkoztunk, újfent nyári tábort szervezünk, most is Kovácspusztán, ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk. Az időpont 2021. augusztus 7-13, az idén némileg rövidebb lesz a tábor, mint az előző években. A tábor részvételi díja tagoknak 11€, diákoknak 12€, nem tagoknak pedig 14€ naponta.
Ebben benne foglaltatik négyszeri étkezés és a szállás díja. A táborba érkezést legalább egy nappal előre jelezzétek, mert az étkezést csak így tudjuk biztosítani. A táborba a mailcímen lehet jelentkezni.
Augusztus 7-én, szombaton 15:00 magasságában lehet gyülemleni a helyszínen, az első étkezés a vacsora lesz.
A világunk még nem teljesen biztonságos, ami a Covidot illeti, ezért a tavalyihoz hasonló rendszabályok lesznek érvényesek:
Az első és legfontosabb: Ha csak a legkisebb gyanú is felmerül, hogy koronavírussal fertőzött emberek közelében voltál, akkor inkább ne gyere a táborba. Nem ér annyit, beteg otthon is lehetsz, és legalább a többiek megússzák (arról nem is beszélve, hogy ha bizonyítást nyer, hogy valaki azzal a tudattal ment emberek közé, hogy fertőzött, akkor azt minimum két év börtönnel jutalmazzák országunk hatályos törvényei alapján). Ezt kénytelenek vagyunk mindenki lelkiismeretére bízni, a negatív teszt visszamenőleg érvényes a mintavétel időpontjához, utána öt perccel már lehetsz fertőzött. Természetesen a COVID elleni oltás nagyon szíves fogadtatásban részesül, pláne, ha nem ampullában, hanem in vitro hozzátok.
Higiéniai rendszabályok:
1. Szállás. Az épületben csak annyian alszanak, amennyi ágy van (31), preferáljuk a sátorban alvást, ha ennél többen lennénk. Semmiképpen nem szeretnénk, ha pl. a nagyszobában 5 ágyon nyolcan aludnának. Ha párok költöznek 3 ágyas szobákba, akkor kevesebben fognak lakni az épületben. Természetesen a vendégelőadók és a szakács számára fenntartunk szobát vagy szobákat.
2. Hűtő. Senki ne igyon üvegből. Máséból pedig pláne ne. Mindenki ráírja a flakonjára, sörére, hogy kié. Ja, és üvegpoharat nem rakunk a földre a székek alá, ezt nem a koronavírus miatt, hanem mert összetörik. Több éves tapasztalat.
3. Tisztálkodás. A mosdóknál lesz kirakva fertőtlenítős kézmosó és papírtörölköző, azt fogjuk használni. Lesznek naposok, akik figyelmeztetik azokat, akik mocskot hagynak maguk után, pl. zuhanyozáskor.
4. Étkezés. A kaja kiadásakor ne legyen tumultus, senki ne fogdossa a kirakott ételt (pl. szeletelt hagyma a pótvacsoránál). Mindenhova rakunk ki szerszámot az étel elvételéhez. Mindenki azonnal elmosogat maga után, ami nem a napi étkezéshez tartozik, a normál étkezésnél használt tányérok, evőeszközök mennek a mosogatógépbe. Gondolunk itt pl. a Vifon levessel elkövetett éjszakai partizánakciókra.
5. Maszk. Természetesen a megfelelő mennyiségű maszkot se feledkezzetek el hozni magatokkal.
A tábor jellege implikál néhány kelléket, amit illene bepakolni:
Kötelező kellékek: jegyzetfüzet, toll, piros lámpa
Opcionális kellékek: távcső, csillagtérkép, zöld lézer, binokulár, fényképezőgép, stb.
A tábor programja a következő lesz (folyamatosan bővítjük a megszólított előadók visszajelzései alapján):
Dátum, időpont |
Előadó |
Cím |
2021. 8. 7. szombat késő délután |
|
|
2021. 8. 8. vasárnap délelőtt |
Nagy Sándor
|
Csillagtérképek, évkönyvek (AÉKF*)
|
2021. 8. 8. vasárnap délután |
Édes Lili |
A csillagok élete |
2021. 8. 9. hétfő délelőtt |
Jánosdeák Márk |
Teleportálás (Science fiction és valóság) |
2021. 8. 9. hétfő délután |
Nagy Sándor |
Az utolsó teljes napfogyatkozás |
2021. 8. 9. hétfő késő délután |
Puha Emil |
A Tejútrendszer dióhéjban
A Tejútrendszer kutatása Az eddigi legpontosabb asztrometriai adatokat gyűjtő Gaia űrszonda óriási adatbázisa a kovetkező években meg fogja változtatni a Tejútrendszerről alkotott képünket. Az előadás kezdetén bemutatjuk |
2021. 8. 10. kedd délelőtt |
Tonkó Péter
|
Optikai elemek hibái |
2021. 8. 10. kedd délután |
Nagy Sándor
|
Pályák, mozgások, pozíciók |
2021. 8. 10. kedd késő délután |
Édes Lili |
Milyen hangja van a gravitációs hyllámoknak? |
2021. 8. 11. szerda délelőtt |
||
2021. 8. 11. szerda délután |
Édes Lili | Az univerzum tágulása |
2021. 8. 12. csütörtök délelőtt |
Musza Alexandra Bay Zoltán Kutatóközpont |
Mindennapok tudománya II. – (Ál)Tudományos való(tlan)ságok
|
2021. 8. 12. csütörtök délután |
Horváth Ákos
|
Az oklói természetes atomreaktor |
2021. 8. 12. csütörtök délután |
Kovács Tamás |
Gyűrűrendszerek a Naprendszerben |
2021. 8. 12. csütörtök délután |
Galgóczi Bálint Bay Zoltán Kutatóközpont |
Kalauzolás az időzónázón
|
2021. 8. 12. csütörtök délután |
Windisch Márk Bay Zoltán Kutatóközpont |
Hullámok láthatáron
|
* AÉKF - Az észlelő amatőrcsillagász kötelező fejtartalama