Nyomtatás

Tisztelt hölgyem, uram, kedves barátaink!

Ahogy minden évben, most is közeledik az adóbevallások beadásának ideje. Mint már évek óta, most is lehetőség nyílik arra, hogy befizetett adónk 2%-át nonprofit szervezeteknek ajánljuk fel. A tavalyihoz hasonlóan az idei évben is érvényes, hogy magánszemélyek adományozhatják adójuk 3%-át is, ha a múlt évben legalább 40 órát önkéntesként dolgoztak.

A Corvus Csillagászati Egyesület már 1996 óta foglalkozik nonprofit tevékenységgel, a csillagászat és a természettudományok népszerűsítésével. Ez a tevékenység főleg csillagászati gyerektáborok, előadások és csillagászati bemutatók szervezését jelenti.

Hisszük, hogy tevékenységünkkel hasznosan járulunk hozzá a nonprofit szféra fejlődéséhez, és szeretnénk azt a jövőben is folytatni.

Ezen tevékenységeink színvonalas végzésében nagy segítséget jelent a befizetett adók 2%-ából befolyt összeg. Ezért kérjük, hogy ha közösséget érez céljainkkal, adományozza adójának 2%-át egyesületünknek.

 

Nagy Sándor
az egyesület elnöke

Az adó 2%-át a következő módon ajánlhatja fel egyesületünknek:

Fizikai személy, akinek a munkaadója készíti el az adóbevallását - alkalmazotti munkaviszonyban dolgozók:

  1. Kérjük a munkaadóval kitöltetni az igazolást az adó befizetéséről.
  2. Kérjük kitölteni a szándéknyilatkozatot az adó 2%-ának, illetve 3%-ának adományozásáról, majd az adó befizetéséről szóló igazolással együtt eljuttatni a lakhely szerinti adóhivatalba.
  3. A beküldési határidő 2022. április 30, eddig a dátumig kell eljuttatni a dokumetumokat az adóhivatalba személyesen, vagy postára adni.
  4. Fontos, hogy a lentebb letölthető nyomtatványok legyenek használva, a régi típusú igazolás az adó befizetéséről nem használható 2022-ben.

Igazolás az adó befizetéséről- PDF dokumentum, melyet kinyomtatva és kitöltve elküldhet az adóhivatalba. Vigyázat, megváltozott a kiszámolt összeg kerekítésének módja, a 13-ik sorban már nem kell lefele kerekíteni a összeget..
Szándéknyilatkozat az adó 2%-ának adományozásáról - PDF dokumentum, melyet kinyomtatva és kitöltve elküldhet az adóhivatalba.

A minimális összeg 3€.

További információk a fejalánlással kapcsolatban: Rozhodni.sk - Postup krokov na poukázanie 2% pre zamestnancov - pillanatnyilag még a 2021-es év szerepel a szövegben, valószínűleg javítják a közeli jövőben

Fizikai személy, aki maga tölti ki adóbevallását:
Az adóbevallás megfelelő oldalán kérjük feltüntetni egyesületünk adatait:

IČO/SID: 35606690
Právna forma: Občianske Združenie
Obchodné meno (názov) Astronomické Združenie "Corvus", Slovensko
Sídlo - Ulica: Žabia
Sídlo - Súpisné/orientačné číslo: 1102
Sídlo - PSČ: 93005
Sídlo - Obec: Gabčíkovo

A minimális összeg 3€.

További információk a fejalánlással kapcsolatban: Rozhodni.sk - Postup krokov pre fyzické osoby - pillanatnyilag még a 2021-es év szerepel a szövegben, valószínűleg javítják a közeli jövőben

Az adó 3%-a is felajánlható amennyiben a felajánló az elmúlt évben legalább 40 órát dolgozott önkéntesként nonprofit szerveteknél. Ebben az esetben szükséges mellékelni az igazolást az önkéntes munka elvégzéséröl, amit az érintett szervezet ad ki.

Jogi személy:

Figyelem!

A jogi személyekre vonatkozólag nem történt változás, a felajánlható rész továbbra is 2%  illetve 1%, attól függően, hogy az adott jogi személy a 2021-es évben, illetve az adóbevallás leadásának és az adó befizetésének időpontjáig adományozott-e vagy sem közhasznú felhasználásra legalább a befizetendő adója 0,5%-át meghaladó összeget (az adományt fogadó személynek vagy egyesületnek nem kell regisztrálva lennie a adó 2%-ának fogadására). Amennyiben az adományozás megtörtént, a felajánlható összeg az adó 2%-a, ellenkező esetben csak az adó 1%-a.

Bővebben a következő weboldalon olvashat az új szabályozásról: Rozhodni.sk - Postup krokov pre právnické osoby - pillanatnyilag még a 2021-es év szerepel a szövegben, valószínűleg javítják a közeli jövőben

Az adóbevallás megfelelő oldalán kérjük feltüntetni egyesületünk adatait a következő minta szerint:

IČO/SID: 35606690
Právna forma: Občianske Združenie
Obchodné meno alebo názov Astronomické Združenie "Corvus", Slovensko
Sídlo - Ulica: Žabia
Sídlo - Súpisné/orientačné číslo: 1102
Sídlo - PSČ: 93005
Sídlo - Obec: Gabčíkovo

A minimális összeg 8€.

Találatok: 1512