Nyomtatás

voyagerSzámítógépes szakzsargonnal élve képzeljünk el egy listát, melynek minden eleme Midász király egy-egy instanciája. A lista egyfajta dinamikus tömb, amelyhez szükség szerint adhatunk hozzá új elemeket. A Midász királyok listáját most raktározzuk el jól a memóriánkba, hogy bármikor előhívható legyen.


Most pedig kalandra fel! Majdnem 50 évvel ezelőtt, 1965-ben valakinek a NASA-nál támadt egy jó ötlete. Nem az első eset volt, szerencsére nem is az utolsó. Az ötlet lényege, hogy a külső bolygók a hetvenes években a Nap egyik oldalán fognak tartózkodni, tehát megoldható, hogy egy űrszonda aránylag kis energiaráfordítással meglátogassa őket.

A listánk első Midász királya a homlokára csap, arannyá válik, még mielőtt átfutna a fején a gondolat, hogy miért nem neki jutott az eszébe.
Röpke 12 évvel később, 1977-ben két szonda indult a külső Naprendszer vizsgálatára, Voyager 1 és 2 néven. A lista második Midász királya a fejét vakarja, kérdezni akarván, hogy mi tartott 12 évig, de a kérdésig már nem jut el, mert ő is arannyá válik. Mindenesetre a két szonda történelmet írt, mint a NASA jó passzban küldött szondáinak többsége. Persze voltak bakik is, mint a Mars Climate Orbiter esete, melynek eltűnése fényesen bizonyította, hogy nem jó dolog, ha a csapat egy része metrikus, másik része pedig angolszász mértékegységeket használ.
A Voyager szondák felfedték a külső bolygók addig nem látott arcát, közülük az Uránuszról és Neptunuszról azóta sincsenek újabb közeli felvételeink, senki nem küldött hozzájuk újabb szondát.
A lista harmadik Midász királya értetlenül tárja szét a karjait, közben hozzáér a negyedikhez, két újabb aranyember keletkezik.
zoomTekintve, hogy régi kor árnya felé visszamerengni mit ér, nézzünk most szét egy kicsit manapság. Szépen alakulgat a Wendelstein 7-X sztellarátor építése, amely ha egyszer működni fog, a fúziós erőművek energiabőségét ígéri nekünk, ami őszintén szólva, ránk férne. Az ötödik Midász király előre inna a medve bőrére, de az arannyá vált pohárban arannyá vált a bor is, szomjan marad, de egyelőre megúszta.
A SpaceX egyik Merlin motorja felrobbant tesztelés közben, de ez aligha fogja őket visszatartani nagyratörő terveik megvalósításában, ahogy a tavalyi rakétarobbanás sem akasztotta meg őket. Az ötödik Midász király jegyet venne Elon Musknál a Marsra, de mikor ráteszi a kezét a SpaceX recepciós pultjára, az arannyá válik. A kitörő pánikban még három biztonsági őr is erre a sorsra jut, majd az ötödik Midász király tettének súlyát átérezvén saját mellére rakva a kezét öngyilkos lesz. Elon Musk a cége bejáratánál hirtelen megjelent néhány tonnányi aranyat tőkeinjekcióvá minősíti és a Mars űrhajó fejlesztésére fordítja.
Szemezgethetnénk még a tudomány és technika izgalmas eredményeiből, de tegyük ezt inkább élőben a Corvus csillagászati egyesület következő hétvégi összejövetelén november 17-e és 19-e között Kovácspusztán. Az 17-i munkaszüneti napot kihasználva az összejövetel most nem pénteken este, hanem kora délután kezdődik, ebéd után már lehet szálingózni. 17-én, pénteken délután már lesz program, nehogy lemaradjatok róla.
A részvételi díj tagoknak 5€, diákoknak 6€, nem tagoknak pedig 7€ naponta. Az étkezés most is individuális, szombaton rendelhetünk pizzát. Jelentkezni lehet a corvusmail mailcímen.


A program most sokkal gazdagabb lesz, mint eddig bármikor, a hatodik Midász király is megnyalná mind a tíz ujját, persze ez csak terv marad, mivel az első ujj megnyalása után már nem lesz mivel nyalnia.
De hagyjuk most a szerencsétlen királyokat, nézzük inkább magát a programot:

 

Előadó Cím Időpont
Puha Emil
Változócsillagok CCD-s fotometriája Péntek délután
Nagy Sándor
A Nagy Utazás - a Voyager-szondák küldetése Szombat délelőtt
Berecz Dávid
Légkoroptika Szombat délután
Mázik László A gravitációs hullámok kutatásának legújabb eredményei Szombat délután
Jávorka Ágoston Űrkutatási aktualitások (munkacím, még alakul) Szomabt este
Találatok: 5394